Amikor a lány megérezte a lába alatt
a talajt, kiegyenesedett. Körülnézett, bár tudta hol van. Az odú megnyugtató falai vették körül, minden egyes kis tökéletes
részlet. A mennyezeten csillárok lógtak, ez adta a fényt a hosszú
folyosónak. Oszlopok sorakoztak előtte, mindegyik gyönyörűen
kifaragva: az összesben egy apró jel és egy midni esemény.
Valószínűleg márványból készült, legalábbis Charlotte így
hitte. Mikor elindult a balerina cipő halk koppanása visszhangzott
a teremben akármennyire is volt halk a lány. Jóval melegebb volt,
mint kint, ezért Lottie levette a dzsekijét, és a kezében
tartotta. Tovább nézelődött az oly ismerős motívumok között.
Mindegyik oszlopba vésett esemény történelmi volt. Az első
midnik kialakulása, a kihalás széle, harcok, békekötések és
minden fontos esemény ami Charlotte kívülről fújt, hála a
történelmi leckéknek. Nem messze a lány mögött egy óriási
üvegajtós szekrény volt, ami telis-tele volt kupákkal. A
legtöbbet Will és Mike szerezte gondolta a lány, mert ők is,
mint az átlagos ember iskolák, szoktak versenyeket tartani. Bár
nem matematika, magyar vagy idegen nyelv, mint általában, hanem
erő. Harcolni szoktak egymás ellen, 15 éves kortól bárki
indulhatott az összecsapáson. Általában a Londoni odú szokta
vinni az aranykupát, bár olyan tanítványokkal, mint Lottie két
legjobb barátja, nem volt nehéz. A két fiú olyan erővel és
sebességgel rendelkezett, hogy az még az ő világukban is
kivételesnek számított. Valószínűleg nekik ez volt a különleges
képességük, épp mint Charlotte-nak a világok közötti
mászkálás. Minden midninek volt egy...hm hogy is kéne mondani.
Képessége. A lány ismert olyat, aki a szemével képes volt
felgyújtani dolgokat, és olyat aki egy csettintéssel érte el,
hogy nappalból éjszaka legyen. Nem voltak külön fajok, egyszerűen
különböztek. Mivel ezek a dolgok nagyon ritkák, és csak
családban maradnak, vigyázni kellett rájuk. Az érmek Will és
Mike ügyességének volt köszönhető, de az intézet vezetői
büszkélkedtek rendesen. A mennyezeten egy gyönyörű festmény
volt. Jelek cikáztak, különböző alakok és családi címerek is
voltak rajta. Olyan midni is volt, aki egy festményt látván az
emlékeibe feltörtek a múlt dolgai. Szóval konkrétan a múltba
látott, azokat a dolgokat, körülményeket amit a festő is amikor
a remekművet rajzolta, de ezek régi tárgyaknál is feltűntek.
Ismerte már a családi címereket egytől egyig, hisz kénytelen
volt megtanulni és megismerni mindent amit 12 évesen kapott
könyvben volt. Az éjfél gyermekei talán legrégebbi könyve volt,
de muszáj volt megismernie a múltját és a jövőjét, hogy élni
kezdhessen. Akkor még 12 évesen nem sokat értett ebből a
világból, Charlotte ahogy egyre idősebb lett, elkezdte felfogni. A
lányt elfogta a bűntudat, hogy azok az az embereket, akik
felnevelték most cserben hagyja, bántotta rendesen. Akármennyire
is csak egy kis késésről volt szó, ez egyre többször
következett be és nem volt annyi gyerek, hogy ne tudják, hogy
hiányzik. Talán 3 osztály ha volt, de mindegyikben csak 5 midni
gyerek. Lottie tudta, hogy bántja a tanárait, de nem tehetett róla.
Kamasz volt, lázadott és ez természetes volt, viszont a
kiképzésben nem maradhatott le, hisz ez nagyon fontos volt, hogy
felnőtten meg tudja védeni magát. Hirtelen lépéseket hallott
maga mögül, hisz az évek során olyan tökéletesre csiszolódott
a hallása, hogy akár egy egeret is meghallott volna. A komótos,
mégis sietős léptek ismerősek voltak Charlotte számára, ezért
eldöntötte, hogy játszani fog. Gyorsított a léptein, s az
1750-es évi békekötéses oszlopnál befordult. Bár csak egy erős
fal állt előtte, kissé megnyomta Archemidiusz fejét (egy midni
történelmi személy, az 1750-es évekbeli midni-vámpír
békekötésnél) és az feltárult. A lány besurrant, és
akármennyire gyors is volt, tudta, hogy követik. Lesietett a
lépcsőn, ami egy régi könyvtárba vezetett le az intézet alatt.
A levegő állott volt, Lottie-n kívül nem nagyon járt ide senki,
még nagyon ő sem. Mikor a lépcsőfokokon hallani lehetett a
férficipő lépteit Charlotte elbújt az ajtó mögé, úgy hogy a
követője ne lássa. Mikor megjelent az ismerős szőke, göndörödő haj és a mellé járuló test, a lány rávetette magát a fiú
hátára. Az az utolsó pillanatban megfordult, ezért Lottie a
mellkasának esett és az erőtől mindketten hátraestek.
- Lott – nevetett fel fájdalmasan
a fiú, gyönyörű kék szemei csillogtak. - Ez azért durva volt.
Charlotte kuncogott, majd mozdulatlan
lett, mint egy szobor. A legjobb barátja feküdt alatta, a lélegzete
a lány arcát csiklandozta. Lottie keze a fiú mellkasán, az pedig
átkarolta a derekát. A lány szoknyája kissé felcsúszott, ezért
legördült Will-ről, aki mosolyogva billentette a fejét oldalra.
- Nem hittem volna, hogy ilyen erős
vagy – állapította meg Will, mire Lottie elmosolyodott.
- Én meg reméltem, hogy legalább
elkapsz – majd lassan feltápászkodott – Nézd meg milyen az
ingem. Ráadásul miattad késtem el.
Will megcsóválta a fejét, majd olyan
sebességgel felállt, hogy a lány visszaesett. A fiú
bocsánatkérően ránézett, és felhúzta. A szőke Will gyönyörű
volt. Bár Charlotte nem érzett iránta semmi mást, mint barátság,
azért büszke volt, hogy ilyen barátja van. A fiú gyönyörű kék
szeme olyan szépen csillogott, mint a tiszta égbolt, szőke haja a
tarkóját még takarta, de nem volt hosszabb. Szép, izmos
felsőteste átlátszott a póló fehér anyagán keresztül, s ahogy
erős karjaival a lányt tartotta, olyannak hatott mintha nem is
lenne élő. Viszont az életkedv csak úgy sugárzott belőle.
Charlotte megrázta a fejét, mikor a fiú észrevette, hogy őt
bámulja, s villantott rá egy tipikus Will mosolyt.
- Ajj, a kontyom – ért a hajához
Lottie, ami már nem állt tökéletesen a helyén. A csattok
elengedtek, s a gumi is szétszakadt, így pár másodpercen belül
a barna hajzuhatag leomlott a vállára. - Kössz Will.
A fiú lehajtotta a fejét, majd
hirtelen felnézett a lépcsőre. Charlotte először nem értette,
hogy mit is néz, de ekkor meghallotta. Az egyenletes és magabiztos
lépteket, megérezte a gránátalmás illatot, és nem sokára ott
állt előttük az ember. A nő, aki bosszús tekintettel bámulta
őket, és szája kegyetlenül egy vonallá préselődött. Lottie
nagyot nyelt, majd Will-t ott hagyva felszáguldott a lépcsőn.
Sziasztok :) Íme a 2. rész. Elsőre nem is rossz a 40 megtekintés és 1 komi az előző részre. Azért több hozzászólásnak örülnék, mert tudom, hogy ez még csak bevezetés volt, nem vagyok benne biztos, hogy tetszik nektek a történet. A chat-be is írhattok, oda is - ahogy a részekhez is - bárki hozzá tud szólni. Remélem tetszik a kinézet, legyetek jók.
M xxx
Ez a rész is őrületesen jó lett:)De ki az a nő a végén...Mindjárt kiderül..Jöjjön a 3.rész:)
VálaszTörlés