3. rész - Büntetés és a játék

Mikor Lottie felsietett volna a lépcsőn a nő elkapta a karját, s visszarántotta.

 - Miss Charlotte Elizabeth Moonlight. - Katherina szájából úgy hangzott a neve, mintha méreg lenne. Ráadásul magázta, ami az egyik legrosszabb – Mr. William Barnabas Hyderegon.

A fiú nyelt egyet, és Charlotte próbálta keresni a tekintetés, ő inkább lefordította a fejét. 4 éve ismerte Willt-t, de soha nem hallotta a második nevét. Barnabas. Igazán illett Willhez, mire a lány elmosolyodott. Katherina az egyik vezető volt, szigorúan vette a szabályokat, és bár kedvelte az utazgató Lottiet és az erős Willt, a törvény az törvény volt. És most éppen megszegték.

 - Szabad kérdeznem, hogy tanítás idején mit keresnek itt, amit ráadásul megtiltottunk önöknek, hogy ilyen helyekre menjenek? - mikor a két fiatal csendben hallgatott a nő gúnyos vigyorra húzta a száját – Gondoltam, hogy nem kapok rá választ. Nos, kérem fáradjanak velem az igazgatóhoz.

 - Lottie megijedt, hisz Will épp elég tűzifát tett a tűzre, hogy csak az eredmény miatt – amit a versenyen produkált – nem rúgták még ki. Charlotte szoknyája meglebbent a lány minden lépésénél, haja zavarta a legjobban. Nem szerette mikor akció közben ki volt engedve, kifejezetten utálta. Titokban a legjobb barátjára lesett, aki éppen akkor nézett rá. Pajkos rosszfiúság csillogott a szemeiben, s kurtán vigyorgott. Fekete farmerja kissé koptatott lett, Lottie nem csodálta volna, ha kiszakad, hisz mégsem kis erővel esett rá. Miközben Katherina beszélt, Will csúf fejeket, fintorokat vágott, ezzel nevettetve a lányt. Charlotte kénytelen volt lehajtani a fejét, s az ajkába harapni, hogy elfojtsa nevetését.

 - Drága William – Will angyali tekintettel nézett a nőre, mint aki ártatlan - tudhatná, hogy dolgozok annyi ideje az intézetben, hogy ismerem az önfajtákat. És kérem, legalább ne vágjon olyan fejeket mintha értelmi sérült lenne.

Charlotte-ból kitört a kacagás, képtelen volt visszafogni magát. Barátja arca vörös volt, így érdekesen nézhettek ki. Egy nő gúnyos vigyorral, szinte már vicsorral, Lottie kacagva, barna haja csak úgy szállt utána és egy fiú aki teljesen piros volt. Ahogy lépkedtek a főlépcsőn a lány újra megnézte magának az odút. A lépcsőfokok is márványból, vagy legalábbis valami nemes kőből készülhettek, vörös szőnyeg védte meg a termet a cipők hangos kopogásától. A lépcső tartó oszlopai is gyönyörűen voltak kifaragva, mintha emberek fogták volna. Némelyik alján egy redő ruhás nő, frakkos férfi vagy kalapos kifiú volt csiszolva. Minden pontos részlet gyönyörűen mutatott. Az igazgató az első emeleten élt, így könnyebben eljutottak hozzá a diákok, s nagyobb volt a nyugalma. Rajta kívül a vendég szobák és a tanári szobák is azon a szinten épültek. Maguk a gyerekek a második emeleten laktak, a tanszobák pedig a harmadikon foglaltak helyet. Ahogy elhaladtak a tanári lakosztályok előtt Lottie még jobban megfigyelte. Minden ajtó más volt, különös faragású, de az összeset más szimbólum díszítette, ezt a lány mindig is csodálta. Az ő ajtaja is különbözött a többitől, az egész intézetben nem volt két ugyanolyan. A falak bézsszínűek voltak, a korlát pedig különösen ívelt. Úgy volt készítve, mintha indákat fogna a midni, csak nem zöld volt, hanem ezüst. Az egész odú gyönyörű volt. Mikor Katherina hirtelen megtorpant a fiatalok is megálltak és felnéztek az ajtóra. Különböző események voltak megörökítve, és egy mondat is szerepelt rajta, méghozzá latinul. Az éjfél gyermekeinek kötelező volt beszélni a nyelvet, mert így szóltak az őskönyveik és muszáj volt elolvasnia minden midninek. A Szent Könyveknek emlegették őket, ők pedig nem tagadhatták meg, így tanulták azt amit az őseik is évszázadokkal ezelőtt. A nő bekopogott és egy morgás hallatszott bentről, mire Katherina benyitott. Az igazgató felnézett a papírokból.

 - Katherina mit akarsz itt? - kérdezte hűvösen, majd azonnal meglágyult ahogy az ajtóban meglátta Charlotte-ot és Willt. - Charlotte Moonlight. Milyen gyönyörű ma kisasszony.

 - Köszönöm – suttogta a lány miközben belépett, tudta, hogy az igazgató mindenkit magáz, de nehéz volt hozzászokni.

 - William Hyderegon. Mi szél hozott újra a társaságomba? - húzta fel a szemöldökét a férfi. Lottie úgy 60 évesnek nézte, éjfekete hajában bőven gyűltek az őszek is, arca megöregedett, szemei alatt sötét karikák húzódtak.

 - A hölgyek. - pillantott melegen Charlotte-ra, majd hidegen Katherinára – Tudja, milyenek.

Az igazgató felnevetett, majd mosolyogva beinvitálta őket.

 - Mr. Rowell elnézést kérek a zavarásért, de a két ifjút lent a tiltott könyvtárban találtam meg, tanítási időben.

 - Jaj, Katherina, tudod milyenek a kamaszok – lágy, dallamos volt a hangja. Kedvesen nézett a gyerekekre, majd komolyan folytatta – Ezen kívül, viszont nem lett volna szabad megszegnetek a szabályokat.

 - Elnézést kérünk Mr. Rowell – nézett fel Lottie, s összetalálkozott a tekintete a férfi mély kék szemeivel.

 - Katherina elmehet. Menjen készüljön fel az óráira, elrendezem őket – A nő viszolyogva indult ki és becsukta maga mögött az ajtót. - Gyerekek, én is voltam tinédzser. Tudjátok nem volt olyan könnyű nekem sem mint hinnétek.

 - Hajjaj, mese délután jön - súgta Will Charlotte-nak, de az igazgató is meghallotta.

 - Köszönöm a tiszteletet William Barnabas. Szóval, gondolom nem tudjátok, de én is idejártam és nevelkedtem. Nagyjából úgy keveredtem ide, mint te, drága Elizabeth – Charlotte utálta ha a második nevén hívták, de csak összepréselte a száját és néma maradt. - Szerettem felkutatni a szünetben a titkos kamrákat, eltorlaszolt utakat és titkos zegzugokat. Mindig jó sok lehordást kaptam a tanáraimtól, hogy miért piszkos a ruhám, miért szakadt el a köpenyem. Akkor még nem olyan időket éltünk, mint most ti. Nem volt okos telefon, és semmi érdekes szerkezet. Persze én örülök a változásnak, szerintem nem kell egy időben ragadnunk. Na elkanyarodtam a témától. Szóval én is megkaptam a büntetéseimet, vécét takarítottam, a kirándulásokra nem mehettem el, de nézzétek meg. Most én vagyok ez intézet vezetője. Tudom, hogy a következő ember ebből az iskolából fog a helyemre kerülni, ki tudja, talán te leszel William. A lényeg, hogy nektek is meg kell tanulnotok, hogy minden rossz, szabályszegés nem marad következmény nélkül. Mert semmit sem hagyhatsz befejezetlenül, csak úgy otthagyva. Mindennek ára van.

Miután kiléptek az irodából Charlotte dühösen csapot a korlátra, a keze is belesajdult. Egy hétig pucolhatta a szünetekben a vécét, bár Will is ezt a büntetést kapta, ő még jobban ki volt akadva.

 - Utálom! Egyszerűen utálom az ilyen helyzeteket! - fújtatott mint egy vad bika, szeme sötétkék lett a dühtől. Lottie a karjánál fogva elindult az emeletre, hogy a következő órájukról ne késsenek el. Szépen lassan felsétáltak a lépcsőn, majd a folyosóra értek. Pár ember lézengett ott, őket nevezték a diákoknak. Egy feltünően vörös hajú fiú közeledett feléjük, mellette egy fekete, göndör hajú lány sietett. Egyből felimerte a két alakot. Mike Gorswantzki és Annabelle Tarvanz, Charlotte két másik barátja. Mike-nak megvolt ugyanaz a képessége, mint Willnek. Valószínűleg ezért volt magas és kigyúrt, vöröses haja enyhén a csillogó pirosas-barna szemébe lógott. A legtöbb midninek a szemszíne eltér az emberekétől, például Charlotte-nak arany színt vett fel. Bell sötét, göndörös lobonca szállt a lány után, fekete szeme kissé sápadtá tette napbarnított arcát. Fekete spagettipántos pólója tökéletesen kiemelte alakját és izmos (!!!) hasát – ami ugye a sok edzésnek volt köszönhető - nadrágja, pedig hozzáfeszült a lábaihoz. Lottie zavartan figyelte, ahogy a 2 diák vadul vigyorgott, s amolyan 'én megmondtam' pillantással néztek össze. Will még mindig dühös volt, így ő nem vett észre semmit. Charlotte már régóta tudta, hogy Bella és Mike odavannak egymásért, ezt az is bizonyította, hogy a lány elpirult, ha Mike őt figyelte.

 - Csak nem megérkeztek a csavargóink?

 - Az igazgatónál tettük tiszteletünket. Egy hétig pucolhatunk minden szünetben vécét. - hadarta Will a történteket, majd Annabelle-re mosolygott.

 - És mit sikerült? - kérdezte a lány, miközben Charlotte-ot fürkészte, óriási szemeivel.

 - Pókmajmosat játszottunk – kuncogott fel Charlotte, majd Will-nek dőlt, aki félrelépett, így Lottie majdnem elesett. - Szemét.

A 4 midni végül elindult a termükhöz, ahol totál káosz uralkodott. Egy pad lebegett, rajta egy szemüveges tinédzser sikított. Barna haja a levegőben szétállt, így ijesztő látványt nyújtott. Szemüvege mögül kikerekedett lilás szemek villantak fel, karcsú karjai kapaszkodtak a pad szélébe, lábai pedig már lelógtak a "menedékről". Egy hosszú, szőke hajú, rózsaszín szemű lány nevetett rajtuk s közben vette az egészet telefonnal. Barney, aki a láthatatlanság mestere volt, azzal rémisztgetett másokat, hogy feltünt a midnik háta mögött, fekete csuklyás pulcsiban, aminek a kapucnija teljesen eltakarta az arcát, s azt suttogta a fülükbe, hogy 'Megvagy'. Bell is felsikított, mikor vele is eljétszotta ugyanezt, Will és Mike csak kiröhögték. Közben Cornelia, az intézet egyik leggyönyörűbb diákja pillantgatott Willre, az viszont észre sem vette. A lány kék szemei az ég színében pompáztak, szőke, alul rózsaszín haja kiemelte hibátlan arcát. Ruhája pedig hangsúlyozta Cornelia tökéletes alakját, s előnyös pontjait. Még pár diák lézengett a teremben, köztük Rowell az Odu leghelyesebb fiúja. Ezzel a "kitüntetéssel" semelyik lány sem ellenkezett, hisz ez teljesen igaz volt. Fekete haja rendetlenül az arcába lógott, zöld szemei pedig az ember összes porcikáját ájulásra késztette. Kidolgozott felsőteste minden diáklányt levett a lábáról. Ekkor lépett be a terembe Dr. Browentwell, a midni történelem tanáruk. A lebegő pad hirtelen földet ért, de a becsapódástól ment is tovább, ugyanis beszakította a fapadlót. A nagy tárgy csak zuhant és zuhant, a rajtalévő szemüveges, sikoltozó fiúval. Az egész osztály körülállta a lyukat, s figyelte, ahogy az alattuklévők kiáltva félreállnak, s nézik, mikor ér földet a pad. Amire viszont senki sem számított, hogy Barney egy 'Madár vagyok' üvöltéssel a beszakadt területre ugrott, s ő is repült a fiú után. E tette miatt egyre többen csatlakoztak hozzá, s a végén úgy 6 ember állt a tanteremben. Mike is ugrani készült, mikor Bell megfogta a karját, hogy visszatartsa. Kérlelte egy sort, végül a fiú Willre szegezte tekintetét, aki kis mosollyal figyelte az eseményeket.

 - Ha akarsz menj csak – Mike éppen ugrott volna, mikor Will még egyszer megszólalt. - De ne felejtsd el, te nem tudsz teleportálni, mint Charlotte, vagy láthatatlanná válni, mint Barney.

Azonban elkésett a figyelmeztetéssel, mert bár Mike megtorpant, nem tudta tartani az egyensúlyát, s belezuhant a mélybe, a karját szorongató Annabellel.

 - Tanár úr! - az ötvenes férfi ráemelte Charlottera nagy sárga tekintetét – Ugye nem lesz semmi bajuk?

 - Amennyiben használják a midni tudásukat, nem. A többit nem igérhetem. - végül körülnézett, s komoly hangon megszólalt. - Mr. Barney, kérem üljön végre le.

Ekkor Cornelia hihetetlen sebességgel hátrafordult, s egy óriási pofont kevert le a mögötte álló Barneynak, aki arra készült, hogy megijessze.

 - Mr. Barney, tudja, hogy míg ön képes eltűnni onnan, addig a diáktársai nem rendelkeznek ezzel a tudással?

 - Senki nem kérte, hogy jöjjenek utánam – vonta meg a vállát a fiú, s leült a padjába, miközben a fájó ponthoz szorította a kezét. Cornelia szőkés-rózsaszínes haja meglebbent, amint elfoglalta a helyét, végül Will és Charlotte is követte példáját.

A tanár nem törődve a nagy beszakadással a padlón, megtartotta az óráját, miközben az 1700-as évekről beszélt, s vadul diktált, olvastatott, és kérdezett. Állításai szerint ez egy fontos vizsga része lesz, amit évvégén írnak majd meg, azonban Lottie, ismerve az osztálytársait, hogy sosem tanulnak, valószínűleg nagy bukások lesznek, s a diákok háromnegyede nem mehet a kijelölt feladat teljesitésére. Hogy mi is az a kijelölt feladat? Minden nyáron a midnik kapnak egy küldetést, különböző országokban, amit teljesíteniük kell. Például megismerni és szövetséget kötni egy fontos személlyel, esetleg megölni egy gonosz szellemet, vagy részt venni a midni kormány gyűlésein. Mind más feladat, de izgalmas és a nyár is gyorsan eltelik. Csakhogy ezt a küldetést csak az kaphatja meg, aki átmegy a vizsgákon. Viszont ha ez nem történik meg, akkor a nyarat tanulással kell tölteniük, amit szigorúan ellenőriznek a tanárok és bár a londoni midniknek az Odú az otthonuk, mégis jó néha kitörni a szokásos körökből. Miután Charlotte keze teljesen lezsibbadt, Cornelia nyavalygott, Barney könyörgött, hogy hagyják az anyagot, Will pedig csak "figyelte" az eseményeket - de egyértelműen aludt - végre kicsöngettek. Cornelia és Barney kiviharoztak a teremből, Lottie pedig felkeltette barátját és lementek az orvosiba, hisz egyértelmű volt, hogy ott találják a 2 jómadarat.

Nos sziasztok :) Ahogy látom, nem szeretitek a jellemzős részeket, legalábbis az előző részhez nem komiztatok, ebből ezt vettem le. Most jóval hosszabb történetet olvashattok, mivel úgy gondoltam, hogy több cselekményt élvezni fogtok,remélem így van! Próbáltam magamat a heti egy részhez kötni, de ez nekem nem tetszik, a történet nem fog beindulni így - ha minden sikeresen megy - egy héten 2 résszel örvendeztetlek titeket! Kérlek komizzatok,ha tetszik és rátérek most arra is, hogy ha szeretnétek követni a történetet akkor iratkozzatok fel, mellesleg a bloglovin cucc is ki van rakva régóta. Ja igen, a másik hogy van egy chat box oldalt, ott is üzenjetek, olvasni fogom! Legyetek jók, M. xxx