5.rész - Találkozás

Lottie az órái után magányra vágyott. Akármennyire is erős volt lelkileg, a kórteremben látottak megrémítették. Mi lesz, ha egyszer az egyik barátja ott fog majd feküdni, de nem fog felkelni soha többé? Az életük része volt a halál, de ez nem éppen könnyítette meg Charlotte rossz érzését. A lány barna haja kócosan omlott a vállára, s a szél még jobban összeborzolta, rózsaszín szoknyáját és fehér ingét egy sima fekete csőnadrágra és egy Red Hot Chili Peppers pólóra cserélte. A midnik nem sokat tudtak az emberi világról, de a ruháikat ők is a normális boltokban szerezték, így is néztek ki normálisnak. Charlotte arany szeme most szürkén világított, mivel kontaktlencsét viselt. A parkba indult, balerina cipője sietősen kopogott az aszfalton. Lottie a fekete dzsekijét összehúzta magán, az őszi szél hűvösen fújt, és már nem voltak 30 fokok, mint nyáron. A park nem volt messze az Odutól, és igen jól el lehetett felejteni a gondokat a nyugtató fák között. A lány ahogy belépett megkönnyebbült. Azóta járt ide kiüríteni a fejét, mióta rájött, hogy mi is valójában. Épp mint az intézetnek, a parknak is meg volt a maga szépsége, de ezt egy ember nem nagyon vehette észre. Az ősz miatt a fák levelei lehulltak, s a földön ezernyi színkavalkád találkozott. A naplementés narancs szín, a vattacukros rózsaszín, a mohás zöld és még száz és száz árnyalat. Lottie-t ez mindig elbűvölte, ahogy az út is. Kövekkel volt kirakva, mindegyikbe egy apró szimbólum, a lány kedvence az Éhezők Viadalából megismert fecsegő poszátás darab volt. Az öreg tölgyek biztonságot nyújtottak, Charlotte már jobban érezte magát, ahogy elsétált alattuk. Ujjaival beletúrt enyhén göndörödő hajába, s próbált pár tincset kihúzni, de végül feladta. Elmélyedt a gondolataiban, ezért sem vette észre, hogy nekimegy valakinek. A nő felmordult, Lottie pedig elnézést kért majd tovább sietett, nehogy valami újabb rossz fát tegyen a tűzre. Mikor a mogorva alak eltűnt a dombon, a lány felsóhajtott és újra beletemetkezett az elméje bugyraiba. Sok mindent élt meg az elmúlt 4 évben, mégis ez a nap nyitotta meg azt a kis rést a stabil biztos életében, amire emlékezni fog. Mikor megint neki ment valakinek, már jobban odafigyelt és inkább a környezetet figyelte. A zöldes pázsitot, a fák kopaszos lombjait, de ez is annyira el tudta venni az odafigyelő képességét, hogy észre sem vette, mikor két erős kéz a karjait rabul ejtette. Charlotte felnézett, s egy idegen alakkal állt szemben. Barna haja erősen göndör volt, zöld szemei pajkosan csillogtak, mire a lány csak mogorván nézett vissza rá.

 - Mondd te mindenkinek nekimész?

 - Bocs, nem figyeltem oda – a fiút nem nagyon hatotta meg a bocsánatkérés, de Lottie sejtette hogy mi áll a háttérben.

 - És hol lesz a sikítozás, az autogram kérés? - mikor látta, hogy Charlotte nem érti miről van szó, felhúzta szemöldökeit – Esetleg a melleidet akarod az arcomba nyomni? Megtörtént már.

 - Mekkora szemétláda van – sziszegte Lottie – És nem semelyiket sem tervezem. Nem lehetsz valami nagy cucc, ha még a rajongóid sem vesznek körül.

 - Mert a testőrök figyelnek – igaza volt. Ahogy a lány körülnézett mindenhol legalább egy fekete ruhás alak állt, s őket figyelte. - Egyébként Harry vagyok.

 - Ha azt hiszed, hogy a félmosolyoddal és a 'köcsögnek mutatom magamat, hátha lazának tűnök' stílusoddal leveszel a lábadról, akkor tévedsz. Egyébként is, mindig azt tanítottak, hogy ne álljak szóba idegenekkel.

 - Hol élsz te, a Marson? Az egész világ ismer!

Charlotte ismerősnek érezte a Harry nevű fiút, de fogalma sem volt honnan. Midni volt, nem nagyon törődött az emberek világával. Végül csak megrázta a fejét, így adva az idegen tudtára, hogy fogalma sincs, kicsoda.

 - Harry? Harry név nem mond neked semmit? - kérdezte hitetlenkedve.

 - Ha arra célzol, nincs sem ilyen nevű öcsém, bátyám, barátom, ismerősöm, de még nagybácsim se.

 - És a Styles? Például Harry Styles? - most már 'nem hiszem el' arccal méregette. És inkább meggyőzni próbálta, mint kérdezősködni.

 - Nem. - Charlottenak halvány lila gőze sem volt róla, hogy ki az a Harry Styles. Végül a fiú felsóhajtott.

 - Reménytelen eset vagy!

 - Nos, szívesen beszélgetnék veled – Charlotte töprengő arcot vágott, majd mintha álomból ébredt volna fel, szólalt meg – Ja bocs nem. Menni készültem, úgyhogy szia.

Elindult a pázsiton, a levelek ropogtak lábai alatt, s beszippantotta az édeskés őszi levegőt. Persze tudta, hogy követik, hisz ez a gyerek nem nagyon adta fel, de nem törődött vele. Bezzeg mikor Henry visszarántotta, már nem nagyon volt boldog. A fiú Charlotte lendületétől megbotlott, így a két fiatal szó szerint egymásnak estek. Pár milliméter választotta el őket egymástól, a lány látta Henry szemeiben a tükörképét, s érezte a leheletét az arcán. Persze egy pillanatig sem kábult el, ezért azonnal kitépte magát a szorításból, és egy pofont csapott le. Henry, elnézést Harry a fájó ponthoz kapta kezét, s értetlenségtől csillogó tekintettel figyelte Lottie-t.

 - Ne nyúlj hozzám – sziszegte lány.

Azt mondják, hogy az első benyomás fontos. A kinézet, a viselkedés, minden. Charlotte nem lehetett túl jó első benyomásnak hisz a pofon, a bunkóság nem éppen bűvölhette el a fiút. De Harry nem nagyon törődött vele, s inkább egy ragyogó félmosollyal nézett Lottie-ra.

 - Nos, kibékíthetnél.

A lánynál ez több volt a soknál, mit képzel ez magáról? Ő nem a rajongója, azt sem tudja, hogy ki csoda, de már piszkálja. Már készült volna, hogy elfusson, mikor jobb ötlete támadt.

 - Igazad van. Megbeszélhetnénk, de tényleg sietnem kell.

 - Van telefonod? Twittered, facebook-od?

 - Nincs, nincs és nincs.

Lottie tudta, hogy ez túlságosan feltűnő, pedig igazat mondott. Az első nem volt neki, de az utolsó kettőről azt sem tudta micsoda. Végül csak megfordult és visszanézett a fiúra.

- Ha akarsz, majd megtalálsz édeském! 

Sziasztoook :) Na végre boldog vagyok, ugyanis pár perccel ezelőtt kaptam egy nagyon aranyos ismerősömtől biztatás, ami sokat jelentett! Innentől válik teljessé a sztori, ugyanis a mostani szereplő rengeteg részben fel fog tűnni, néha jó, néha rossz szerepben! Kicsit rövid rész lett, sajnálom! Komizzatok, ha tetszik és legyetek jók <3 M.